magyar
romana
english




 

Istentisztelet fiataloknak - fiatalosan!

Ha szeretnéd a Székelyudvarhely és környékén élő fiatalokkal együtt dicsérni az Urat, kapcsolódj be te is!


Igyekszünk havonta találkozni az egyik Udvarhely közeli református gyülekezetetben.
Hamarosan újból találkozunk, egy kötetlen kirándulás keretében, még augusztus hónap folyamán.
Nézz vissza e honlapra további infókért.

2008. novemberében fogalmazódott meg nyolc lelkész részéről az igény, hogy olyan ifjúsági istentiszteletek és találkozók szerveződjenek, ahol a hagyományos istentiszteleti rendtartást a fiatalabb korosztályok igényeihez igazítjuk. Többnyire olyan gyülekezetek indították útjára e mozgalmat, amelyek kis lélekszámuk miatt, valamint a fiatalok városi tanulmányai miatt nem tudnak  önálló ifjúsági tevékenységet szervezni.

Vándor-alkalmakról beszélhetünk, minden istentiszteletet más-más gyülekezetben szervezünk meg. Az istentisztelet után mindig közös beszélgetésre, játékra, teázásra kerül sor.
Az istentiszteleteken ifjúsági énekek hangzanak el gitár és furulya kísértettel, igyekszünk a liturgiába a fiatalokat is bekapcsolni.


Eddigi állomásaink:
Hodgya: 2008. november
Székelykeresztúr: 2008. December
Székelyudvarhely III. (Bethlen negyed) 2009. január
Felsősófalva 2009. március
Parajdi Sóbánya: 2009. Június 6.
Alsóboldogfalva: 2009. Június 28.
Nagygalambfalva: 2009. Július 18.
Hodgya: 2009. November 8.
Székelykeresztúr, December 20.

Székelyudvarhely III. (Bethlen negyed) 2010. január 24.
Székelyudvarhely Belváros: 2010 március
Székelyudvarhely Református Diákotthon: 2010 április 18.

Következő alkalmak:

 
Ifi kirándulás a Sükői Rezre augusztus végén.